Milyen az, amikor megkapsz egy ösztöndíjat és közel fél évre a sajtos-fapapucsos-tulipános-füves népséghez költözöl? Hát pont ilyen :) Szerintem.

2010. február 4., csütörtök

Nice to meet you sushi!

Igen, megtörtént. Életemben először sushit ettem, itt Hollandiában. Azt már intő jelnek vehettem volna, hogy nem szeretem a halat, de nem tettem. Nagy levegőt vettem és a pálcikákkal beleügyeskedtem a számba az uborkás, algás, nyers halas csodát, egy kis wasabi-val megkenve. Állítólag úgy a jó... Maradjunk annyiban, hogy erősen valami másra kellett koncentrálnom, hogy le tudjam nyelni. Viszont a hollandok nagyon szerettek, mert hagytam nekik is pár darabot :) Összességében örülök, hogy kipróbáltam, de nem lesz a kedvencem. Mivel a desszertek 7 eurónál kezdődtek, átzizzentünk a McDonald's-ba egy kis fagyira, 1 euróért ;)

Tegnap volt az első napom a suliban, amit egy sikeres eltévedéssel indítottam. 3 hete adták át az épületet, ezért még a tanárok se tudják merre kell menni, nem hogy a diákok, ráadásul én a térképemet is otthon hagytam. Na de majd ma! Management accounting és holland nyelv órám lesz, már nagyon készülök. A tegnapi elég érdekes volt, másfél órán keresztül koncentráltam egy dadogó, pösze, halkan, de állítólag angolul beszélő pasira, akinek amolyan tipikus matematikus feje volt. Ne kérdezzétek, hogy mit kerestem egy olyan órán...

A következő bejegyzésemben, már lehet, hogy lesz néhány holland szó is ;)




2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Én megkóstolnám a sushit, de lehet én is így reagálnék. :) Addig nincs gond amíg a tanárok is eltévednek. Várom a holland szavakat, jó hogy van holland nyelvóra is. Várom a következő bejegyzést. Addig is jó tanulást és szórakozást. Pusz

    VálaszTörlés
  2. Hűűű csajszi! Még jó, hogy nem történtek komoly dolgok az étteremben! :PP

    Egyébként jó tanulást, és a térkép ezentúl legyen alaptartozék! :)

    Várom a kövi bejegyzésed!
    Cupp

    VálaszTörlés